Kellett pár nap észheztérnem, hogy higgadtan fel tudjam fogni, amit Veres András megyéspüspök nyilatkozott. 
Püspök Úr. Ön ítél akkor és úgy, amikor arra joga nincs. Ha véleményt nyilvánít elvárható Öntől, hogy tájékozódjon és utána nyilatkozzon olyat, amellyel hívő emberek sokaságában nem kelt lelkiismeretfurdalást. Netán látogasson el egy meddőségi központba, beszéljen ott szakmailag kompetens emberrel és rakjon rendet az információkban, amelyek jelenleg bábeli zűrzavarként vannak a fejében.

Menjünk vissza az időben, tizenegy évet. Tél van. Kint hideg. Randevú, ahogy illik. Csendes, minden alkalommal meghittebbé váló beszélgetés, amikor napról napra azt éreztem, hogy igen Ő az. Rá vártam, vele szeretném leélni az életem. Közös élet, amelyben az első perctől téma a közös gyermek és az, hogy mennyire várjuk az időt, amikor végre lesz. Az idő telt. Nem jött. Hónapról hónapra vártuk a csodát, és minden ciklus végén egyre jobban elkeseredve szembesültünk azzal, hogy megint nem sikerült. Eltelik egy év, tudjuk tovább kell lépni. Megyünk. Kiderül mi a gond és megkaptuk a hírt, amitől legbelül mindig rettegtem, természetes úton nagy valószínűséggel nem lehet közös gyermekünk. Végigmentem a procedúrákon, temérdek vérvételen, műtéten, mindenen. Megpróbáltuk a gyógyszeres kezeléseket, ch diétát, vitaminokat, eltelik újabb egy év, minden hónap végén könnyek között és semmi. Harmincöt éves lettem közben. Tudtuk, hogy nincs más lehetőség, lombik. Remegve léptem be az ajtón és ő mindig minden egyes vizsgálatra jött velem. A lombik alatt kapott injekcióktól a hasamon két tenyérnyi kemény folt volt. Nem bírtam megszúrni magam, így minden egyes injekciót a kedvesem adott be. Püspök Úr, tudni akarja mi jön ez után? Rettegés, hogy lesz-e elég petesejt. Hogy elég nagyok-e a tüszők. Hogy időben szívták-e le. Hogy megtermékenyültek-e. Hogy osztódnak-e. Aztán beültetés. Félelemmel teli szeretet, ugye velem maradtok Pöttyöcskék. Nem maradtak. Egyik sem. Sokadszorra sem. Aztán az egyik kezelés után spontán megfogant a fiunk. Ő, akit annyira, de annyira vártunk. Hat éves, itt szuszog rajtam. Semmiért nem adnánk. Hálásak vagyunk érte. A Jóistennek, az orvosainknak, mindenkinek, aki támogatott bennünket.
Mindegy, hogy mit gondol Püspök Úr. A szerelmek többségének beteljesülése az, hogy életet adjanak. Akkor válik a teljessé a szerelem, ha a gyümölcse itt lehet velünk és családként teljesülhet be minden álmunk. 
Ezt egyetlen megyéspüspök nem veheti el senkitől.

Tudja tisztelt Püspök Úr, hogy ma Magyarországon minden 5-6. pár vár hiába gyermekre? Tudja, hogy ebben a kis országban évente több mint kétezer lombik baba látja meg a napvilágot? Tudja, hogy mennyi szenvedésen mennek keresztül az anyák és az apák, akik végigjárják ezt az utat? Nem tudja. Honnan is tudhatná. Elmondom azt is, azzal, hogy emelik a tétet a lombik finanszírozásban, lehet kétszer ennyi gyermek láthatja meg a napvilágot lombik program útján. Kétszer annyi pár válhat családdá, vagy lombikos gyerekek százainak születhet lombikos testvére.

Amikor még beszélni és járni sem tudtam, megkereszteltek, katolikus keresztény lettem, hiszen a családom időtlen idők óta az. A lombikprogramok alatt az én Istenem velünk volt és segítette az utat, amin családdá válhattunk. Püspök Úr, ezt az utat venné Ön el keresztény párok ezreitől, azzal, hogy bűnösnek kiáltja ki őket nyilvánosan. Nem vagyunk bűnösök. Ne nehezítse senki lelkét a bűntudat keltéssel, főleg ne azon sok ezer nőét, aki párjával jelenleg is lombikprogramban vesz részt.
Minden túléléshez kell változás, igazodás a fejlődő világhoz. Fejlődjenek Önök is. A női nemhez kötődő dogmáik már nem elégségesek és nem életképesek 2017-ben.
Nézze meg a soraimhoz csatolt képet. Íme a „bűneim” gyümölcse.
Vállalom amit tettem. Isten és ember előtt.