Pár hónapja coachként dolgoztam egy fiatal vezetővel. Új helyre került, új környezetbe, komoly szakmai és vezetői kihívással.

Már az első hetek is érdekesek voltak. Folyamatosan figyelmeztették, hogy ne legyen állandóan jó kedvű, nem kell mindig humorizálni. Meg akart felelni, így beállt a sorba. Viselkedett, ahogy elvárták. Teltek a hetek, az újabb igény az volt, hogy alakítsa ki az egyedi stílusát és ezzel teljesen ellentétesen az is elvárás lett, hogy tegye magáévá még jobban a vállalati kultúrát.
Közben mikor találkoztunk, nekem már szorongásról beszélt, meg gyomorgörcsről, meg arról, hogyan magyarázta meg magának, hogy jó lesz ez, csak ki kell tartani. Pár hétig sikerült az elszenvedem és majd jó lesz című művelet. Hozzászokott a rosszhoz, megtanult nem figyelni a gyomorgörcsre, de a szorongás  csak nem múlt el, sőt észrevette, hogy már aludni sem tud, mert hajnalban felébred és nem tud visszaaludni.

 A cégvezetés erre még rátett egy lapáttal, mert elkezdtek neki itinereket írni, eszement határidőket szabni, és ismét felhívták a figyelmét, hogy változzon meg, mert ez a cég más, mint a korábbi cége, itt másképp kell viselkedni.  
Az utolsó találkozásnál megkérdeztem tőle, hogy szerinte mit jelentenek  a  tünetek, amiket érez.

- Csilla, fogalmam sincs. ( csendben vártam, de csak hallgatott)
- Ha egy állathoz hasonlíthatnád magad mit mondanál? Melyik vagy?
- Egy oroszlán a cirkuszban, amelyet tüzes karikákon ugráltatnak, ketrecbe van zárva, miközben, ha szabadon élne ő lenne a természet ura.
- És akkor most mit teszel?
-Kiállok magamért és elhagyom ezt a helyet. Az akarok újra lenni, aki én vagyok. De félek. Mit szólnak majd, akik nézik az önéletrajzomat, hogy még két hónapot sem voltam egy munkahelyen?
-Szerintem semmi rosszat. Csak mondd el nekik, hogy magadat választottad.