Megkeresett egy cég ügyvezető igazgatója azzal a gonddal és coaching feladattal, hogy képtelen menedzselni az idejét és megőrjíti a sok információ, amit állandóan kap. A beszélgetés alatt is vagy négy alkalommal nézte a telefonját, majd amikor észrevette, hogy látom, lefordította. Ismerős valakinek a helyzet?

Kértem meséljen :

Szeretem a merész változásokat, gondoltam nincs veszítenivalónk. Kérdeztem tőle, hogy belemegy-e egy játékba. Azt kértem tőle, hogy három napra törölje le a telefonjáról az összes közösségi média alkalmazást, az e-mail postafiókokat és vegye le az adatátvitelt is, hogy ne legyen rajta internet. Ezen dolgokat 72 óráig csak a számítógépén az irodájában tudja majd megnézni.

Az volt a közös egyezségünk, hogy ezekkel az információkkal ebben a három napban, három kötött időszakban  foglalkozhat, reggel, délben és a munkaidő végén 1-1-1 órát. Azaz nem folyamatosan a telefonon lóg, hanem abban a három órában intéz el mindent. Megkérdeztem szerinte naponta hány alkalommal nézi meg ezeket a dolgokat. Azt mondta harminc körül. Megnéztük a közösségi média fiókját, együtt.64 alkalommal nyitotta meg, írt valamit, vagy lájkolt és hasonlók. És ez csak az egyik dolog...Kisebb sokkot kapott, nem gondolta, hogy ennyi.

Az elvonás csak egy része volt a közösen kidolgozott taktikánknak, a másik része az volt, hogy azt is fel kellett írnia, mit vett észre, milyen új dolgot csinált és hogy érezte magát.

Az első nap saját bevallása szerint őrjöngött mindenkivel. A második nap kezdett megnyugodni, elment ebédelni, amire időtlen-idők óta nem volt példa. Azt mondta Csilla, három fogást ettem, bámultam ki az étterem ablakán és arra gondoltam, nem emlékszem hasonlóra évekre visszamenőleg. A harmadik nap pedig rájött, hogy mennyivel több ideje lesz így és elkezdte tervezni mit fog még csinálni. Megkért, folytassuk.

Ti le mertek csatlakozni az online világból? Akár egy napra, vagy néhány órára?

Biztos mindenki átélte már, amikor olyan emberben csalódott, akiben végtelenül megbízott, akire mindent rábízott. Engem sem került el korábban ez az élmény és nem keveset gondolkodtam rajta, hogyan történhetett meg. Sok idő kellett mire letisztultak a történtek és eszembe jutottak pillanatok, érzések és az a bizonyos belső hang. Nem hallgattam rájuk. Most egy ügyfelem kapta meg azt a bizonyos pofont.

Néha úgy érzem, ezek a történetek elkerülhetetlen részei az életünknek, mintha muszáj lenne, hogy az ember néha ekkora pofonokat kapjon és aztán elgondolkodjon.

Miért írok mégis róluk?

Amiatt a bizonyos pofon miatt, amely menetrendszerűen nekik is megérkezett. Íme a történet.
Amikor hosszú évekig, pontosítok, több mint másfél évtizedig valakivel együtt építesz egy céget, a munkaidőd jelentős részét vele szoros munkakapcsolatban töltöd, akkor hajlamos vagy csak a felszínen gondolkodni. Elhallgattatni és nem hallani a belső hangodat. Hogy is történt?

Dolgoztok, siker sikert követ. Sorra nyeritek a tendereket, épül a cég, nő a csapat. Minden happy. Élvezed és nem látod az apró jeleket. Többet van távol az irodából, de iszonyú sokat dolgozol, észre sem veszed. Ritkulnak a mélyebb hangvételű megbeszélések köztetek. A nagy tendereket mind ő viszi, bízol benne és teljesen szabad keze van, te a hátteret viszed, ő van a fronton. A cég megy, eredmény van, te is nyugodtan végzed a saját feladataid. Idilli helyzet.

A saját ügyvezetőtársad ekkor alapítja az új cégét. Azt céget, amely jövőjét a te vevőidből, a te beszerzési kapcsolataidból építi. Elkészül a cég, amely a több mint húsz éves céged legnagyobb konkurenciája, hiszen mindent tud rólad. Ismeri a módszereidet, a rendszereidet, az árképzésedet, a legnagyobb vevőidet. Mindent tud rólad. Egyszerűen nem hiszed el, ami történik veled. Átver? Ő? Ő aki meggazdagodott, amíg együtt dolgoztatok? Akinek biztos egzisztenciája lett?
Ó igen, sőt, ha ez a pofon nem lett volna elég, kapsz még. Megtudod, hogy lementette a komplett céges szervert, minden pénzügyi és üzleti adattal, vevőinformációval, majd természetesen megpróbálja elcsábítani a legjobb embereidet is. Ez végül nem sikerül, mert a legjobbak lojálisak, veled maradnak, hisznek benned, és a lelked mélyén tudod, akik elmentek, azokért nem kár. Pótolhatók.

Még mindig van hátra valami. A folyamatban lévő ajánlatkéréseket és megrendeléseket is megpróbálja átjátszani az új cégbe. Ez a legalja. De csak hiszed, mert kisebbségi tulajdonosként, végül még megpróbál visszahívni az ügyvezetői székedből.Nincsenek szavaid sem arra ami történik.

Eltelik pár hét és a sokk után kezdesz megnyugodni. Aki elment elment, amit elvitt elvitt. Mész előre.

Szeretnéd megérteni ami történt. Miért tette? Hol hibáztál? Sehol? Mindenhol? Ahogy múlik az idő felderengenek furcsa pillanatok, de továbbra sem érted. A magyarázathoz nem elegek.

Segítek.

Gandhi egyszer azt mondta, hogy a világ kincsei elegek ahhoz, hogy kielégítsék mindenki szükségleteit, de nem elegek ahhoz, hogy kielégítsék mindenki mohóságát.

Ő mohó lett. Te meg nem voltál elég gyanakvó és nem vetted észre. Ismersz, erre is van egy idézetem. Most Máraitól.

Mindig alakulni s változtatni, odasimulni és áldozni valamit, mindig adni, amikor kapsz, mindig továbbadni, amit szereztél, így vagy úgy... Csak nem "biztonságban élni". Mindig várni vihart és a tűzvészt. S ha beköszönt a vihar és a tűzvész, nem csodálkozni és nem sopánkodni. Nyugodtan mondani: "itt van". S oltani és védekezni.

Oltsd a tüzet és építkezz. Anno nélküle kezdted. Most nélküle folytatod.

Egy öreg tanárom sokszor mondta, Csilla, az Univerzumban nem marad kiegyenlítetlen számla. Itt sem marad.

Ma indult az első nap az Elixír hét napos vidéki üzleti tréning sorozatomon. Pontosan kétszer annyian jelentkeztek, mint amennyit vártam és egy igazán jó csapat jött össze, 31 ember, egy regiment.)

Tény, hogy ilyen nagy létszámú és színes csapat sosem volt a kezem alatt. A karosszérialakatostól, a kutyatenyésztőn át, az esküvőszervezőn, a pályázatírón, a bútorgyártón keresztül szerintem mindenki van a csapatban. Ha még nem lenne elég akadnak cukrászok, esküvői ruhakölcsönzősök, munkaruhás cég, nyomda, varroda, dekoros cég, sajtkészítő, acéllemez forgalmazó, életmód tanácsadó, könyvelő. Remélem senkit nem hagytam ki.

Ma egymással ismerkedtünk, hiszen a tréning elkövetkező hétfői képzési napjain mély és nem könnyű témákkal fogunk megküzdeni. Hihetetlen nyitottság volt a résztvevőkben, negyed óra után már kérdeztek egymástól és én is kaptam falhoz szegezős kérdéseket. Gyurmázással kezdtünk, a pillanatnyi lelkiállapotukat kellett megjeleníteni egy gyurma szoborban. Lett csiga, szívek, kérdőjelek, de kacsa, kutya, szétfolyt plecsni, smiley laposan, smiley térben, földgolyó, kávé cigivel és minden csoda. Hihetetlen, hogy mindenki mást és másképp készített.

Több nagy élményem volt ma. Az egyik, hogy közösen összegyűjtöttük egy sikeres vállalkozó tulajdonságait. Már ott láttam, hogy olyan lett a legfontosabbnak ítélt tulajdonság, amit más csapatnál még sosem láttam, ezért hazaérve még egyszer megszámoltam a kis sárga cetliket.

A második helyen a kitartás és szorgalom végzett, a harmadikon a tudás és annak fejlesztése. 

Büszke vagyok rájuk, mert ezek igazán fontos alapok.

Fontos feladatunk volt egy kis csapatmunka, papírlapokból minden segítség nélkül tornyokat kellett emelni. Ahány csapat volt, annyi féle próbálkozás volt, egyedibbnél egyedibb módszerekkel.

A legjobb viszont az a tanulási folyamat volt, hogy amikor látták a jó megoldást, pillanatok alatt próbálták azt kivitelezni és innentől kezdődött az idő és a kézügyesség harca. Olyan zsivaj volt, mint egy oviban, amikor a gyerekek új játékot kaptak.
Levezetésnek mindenkinek elkészült az életkereke, de megszületett a saját 2017 évi jelszava is és leírásra került a titkos álmuk is. Mindenki kapott házi feladatokat és megyünk tovább a sűrűjébe.

Változás

Külterületen élve, a hóeltakarítás csak mítosz számunkra, így csütörtökön még hidegben és jégpályán csúszkálva ereszkedtünk le a faluba. Alig 24 óra múlva langyos levegő, mindenhol elolvadt hó és hatalmas pocsolyák. Mindig megdöbbenek ezeken a nagy változásokon.

Jut eszembe, már alig várom a zöld füvet és a leveleket a fákra. 

Holnap kezdődik egy hét napos program vállalkozóknak, amelyet anno Elixírnek neveztem el. Eddig csak elemeiben tanítottam, ez lesz az első alkalom, amikor egy csoportnak mind a hét napot fogom tartani. Remélem a résztvevők, akik ma a holnapra gondolnak, nem azt hiszik, hogy kapnak egy fiolát, felhajtják az Elixírt és minden happy lesz, jól megy a cég, több lesz a bevétel, elégedettebbek az embereik, mert akkor ideje földre szállni. Munka lesz, kemény munka.

Nekik kell változtatni. Ha valami eddig nem ment, mindegy, hogy a pénzügyeikkel volt baj, vagy nem ment az értékesítés elég jól, vagy kiégtek, vagy más gondok voltak, azok maguktól nem fognak megjavulni.

Rengetegszer tapasztalom, hogy valami egy módon nem halad, de nem változtatunk. Panaszkodunk, nyavalygunk, szidjuk a kormányt, meg az adót, meg a migránsokat, meg mindent. Csak egyre nem gondolunk, ami alapvetően fontos :

Innen jönnek csak igazán a gondok. Sosem sikerült megértenem miért van a magyar mentalitásban az, hogy a változás az rossz, az kockázatos , sőt, veszélyes. Az emberek mindenhol ezt hallják, ez a bevésett minta. Hibásan. A változtatás nekem mindig egy lehetőség. Arra, hogy jobb lesz, vagy ha nem lesz jobb, akkor legalább foglalkozunk a dologgal és több információnk lesz a következő lépéshez.

Személy szeretem feszegetni a határokat, szeretek tükröt tartani. Egy ügyfelem pár hete azt mondta, hogy kíméletlen vagyok, amikor a cégét elemzem és nem érti miért van az, hogy mindent észreveszek, amiről ő nem akar beszélni?

Vajon mi a kíméletlenség? Az őszinteség? Fáj szembesülni a valósággal? Nem érdekem hazudni és ködben tartani senkit. Akkor tudok segíteni, ha felszáll a köd és akivel dolgozom minden energiáját beleadja a feladatba. Én ezt teszem. Szeretek hatékony lenni a lehető legrövidebb idő alatt, ez pedig azzal jár, hogy alapos és gyors vagyok. És ezek szerint kíméletlen.

Egy cég jobb élete akkor kezdődik, amikor a vezető belátja -  ez így nem megy, és konkrétan elhatározza, hogy cselekszik. Ez az a pont, ahonnan egy biztos, ezt pedig megoldásnak hívják. Senki nem ígéri, hogy habos torta, meg leányálom, meg minden ilyen jól hangzó dolog, de kedves cégvezetők, a döntés a ti kezetekben van. Lehet agyalni, meg panaszkodni, ámde lehetne helyette cselekedni is.

Szép hétfőt Mindenkinek!

Hetedik éve része az életemnek egy étterem.  A hely egy kis faluban van  és vidéki gondolkodásommal a legfontosabb dolognak azt tartottam, hogy amit  a vendégek elé teszünk, az a két kezünk munkája legyen. Így lettek házi lekvárok, magunk gyűjtötte gyógytea, pástétomok és terrinek és minden csupa jó dolog.

Van egy mániám. Szerintem a vendég elé letett kenyér  tökéletességének elérése az egyik legmeghatározóbb feladat. Az az első falat, amit nálunk elfogyaszt és abban mindennek benne kell lenni. Az étterembe hosszú ideig kerestünk jó magyar lisztet, folyamatosan mérgelődtem, mert az egyik liszt szürke, a másik egérszagú, a harmadik megfizethetetlenül drága volt. Sokat próbáltunk, de valahogy egy sem lett az igazi.

Aztán a témában kutakodva ráakadtam egy hengermalomra, amely évtizedek óta ugyanannak a családnak a tulajdonában van Szigetszentmiklóson. Maguk termeltetik a búzát, tudják, hogy a jó liszt az csak jó búzából születhet. Megérkeztek tőlük az első lisztek, amelyeket úgy vártunk, mint a Messiást. A zacskót bontva megcsapta orromat az az igazi búza illat, amit évek óta nem éreztem egyetlen lisztnél sem – jó kezdés gondoltam.

Jött séf a bűvös receptjével, megcsinálta az előkovászt és másnap amikor megérkeztem Pestről olyan kenyérillatba érkeztem az étterembe, amit nem mostanában fogok elfelejteni. Gyönyörű aranysárga ropogós kenyerek sorakoztak az asztalon. Évek óta kísérleteztünk, hogy ezt az eredményt kapjuk. Furcsa megnyugvás volt rajtam, hogy végre sikerült. Kicsit olyan volt ez a kenyér történet nekünk, mint Edison kísérletei az izzószállal. Sokáig tartott, de megérte:)

Az élményről a   becsehelyi mamám jutott eszembe, aki már nincs velünk. Hirtelen láttam magam előtt, ahogy áll a konyhában, otthonkában, kendőben, felveszi a kenyeret, és mielőtt megszegte, keresztet rajzolt a kenyér aljára. Mindig, minden egyes kenyér aljára. Volt ebben a késsel rajzolt keresztben valami, ami a mai világból annyira hiányzik. Volt benne tisztelet, hála és valami határtalan szeretet. Az is csoda volt is, hogy a kenyeret kézben szelte, maga felé fordítva, nem tette le az asztalra. Törődött azzal a kenyérrel.

Kisgyerekként sokáig nem tudtam miért rajzolta a keresztet, azt hittem azért, hogy mi unokák „keresztelt kenyeret” kapjunk. Aztán elmondta, hogy a kereszt az hála a Jóistennek, hogy megvan a napi betevőnk és nem kell éhezni, mert bizony voltak olyan idők, amikor éhesen kellett lefeküdni. Tőle és a szüleimtől is azt tanultam, hogy élelmiszert nem dobunk ki.

Trükkök százai voltak, amikkel megmentettük a dolgokat. A maradék kenyérből kenyérkocka  készült a rántott levesbe, vagy cukros  tejbe áztatva lett reggeli, vagy megszárítottuk, ledaráltuk és kenyérmorzsa lett belőle. Soha nem dobtuk ki. Átalakult, újjászületett és minden formájában hasznos része volt az életünknek.

A hétköznapok sok mindenben nem ilyenek. Hiányzik a törődés, az odafigyelés, a körülöttünk lévő világ megbecsülése. Nem becsüljük a természetet, a levegőnket, a kollégákat, a szomszédot, a családot, egymást. Ráférne a bolygóra egy szeretettel teli ölelés, és egy kereszt, mielőtt bármely részét elhasználjuk.

Egy decemberi reggelen összehozott a sors egy szakértővel, akinek meséltem, hogy lassan két évtized után karrierem a régi mellett új irányt vesz, coachként is kamatoztatom a megszerzett üzleti tapasztalatot. Sokáig készültem erre, tanultam érte, ezért megdöbbentem azon amit mondott. A kissé pikírt válasz a lelkesedésemre ez volt:

 Elgondolkodtam. Tényleg sok coach hirdetéssel találkozom és persze érdekel a piac, ezért érdeklődéssel is figyelem őket. Furcsa módon a számomra legtöbbnek számító coachok, tanáraim és példaképeim közül a többségnek nincs saját oldala, de van 15-20 év előnyük a szakmában, amit szinte lehetetlen utolérni. Életem most folyamatos  magyarázkodós időszakban van, mert minden ember megkérdi, mi a coach. Mondjam magyarul...

A coach alap jelentése angolból  sokak számára ismert, edző. Mit csinál egy edző? Kihozza a legjobbat a tanítványából, motiválja, segíti, irányítja az edzéseken, de a feladatokat a sportoló hajtja végre, ő küzd az edzéseken. Az üzleti életben is rengeteg elvárás van, ugyanígy eredmény kell, csak nem olimpián, vagy világbajnokságon, hanem a forgalomban, a profitban és még egy csomó színtéren. Jónak kell lenni vezetőként, kollégaként, szakemberként. 

Ha ez még nem lenne elég, kell a boldog  család, egy szerető társ, elégedett gyerekek. Ennyi mindent összehangolni tényleg művészet. Sokaknak megy, vagy megküzdenek a feladatokkal, de van aki elakad, nem tud túllépni egy helyzeten és az idő múlásával egyre jobban beleragad. Nekik vagyunk mi coachok. Segítünk látni a fától az erdőt, vagy a másik szerepében látni egy problémát, de képesek vagyunk segíteni jobb vezetővé válni, vagy stresszkezelési technikákat tanítani, sőt nekem kedvenc témám a motiválás is.

Boldog boldogtalan coach – ezt mondta a kedves szakértő.Lehet igazad van. Személyesen is sikerült megtapasztalnom, hogy mennyi coach van és néhányan finoman szólva sem felelnek meg semmilyen józan ésszel elvárható  feltételnek. Láttam hatalmas önbizalommal olyan huszonéves coachot, aki úgy osztotta az észt nekünk, negyven felettieknek, hogy dermedten néztük. A jellemző coach témák, mint munka –magánélet egyensúly, a változások coachingja, vagy a kiégés olyan súlyúak, hogy számomra nehezen elképzelhető ezekben egy fiatal, élettapasztalattal nem rendelkező embertől tanácsot, segítséget kérni.

Személy szerint támogatok minden fiatalt minden ambíciójában, de valahogy a boldog-boldogtalan coach lesz  megjegyzés kapcsán, mindig ez a hatalmas önbizalommal megáldott fiatal coach jut az eszembe – akiről azért lerítt, hogy bőven saját magának kellene coaching alanynak lennie. 

A magam részéről konzervatív vagyok. Az alapos elméleti és gyakorlati képzésben hiszek ami nem tíz óra, hanem több száz. A coaching nekem olyan terület, ahol egy jó szakember nem ülhet le, mindig képeznie kell magát. A tudás kiegészül a coaching tapasztalatokkal, de szükség van a folyamatos képzésre, szupervízióra is.

Évekig cégeket menedzseltem interim menedzserként. Minél többet dolgoztam annál inkább elkezdett foglalkoztatni az ember. Az az ember, aki megéli a csődöt, aki elsodródott egy csődig a cégével, és az is, aki épít egy sikeres céget és mégis  tele van félelmekkel, érdekelt az ember, akinek a házassága ment rá a cégre és az is, akinek az egészsége. Én ezért mentem coachnak. Megtanulni az embert menedzselni, támogatni a folyamatokban.

A coaching  egy folyamat.  Megismerni a másik felet, vagy ahogy a szakma hívja a coacheet, úgy találkozni vele, hogy igazán odafigyelünk rá és percek alatt eldől, hogy van-e bizalom, van-e kémia és tudunk- e egymással dolgozni. A coaching egy bensőséges kapcsolat, amihez nyitottság és lelkesedés kell és az eredményért tenni kell.

Ha megbotlasz neked kell felállni, ha eltévedsz segítünk megtalálni a jó utat. De mindig te mászol, a te erőddel, a te gondolataiddal és a tudásoddal. Mi coachok, csak megyünk veled, fogjuk a kezed, segítünk, hogy minden ami benned van életre keljen és a feladattal meg tudj küzdeni.

Kedves szakértő, aki szerint ebben az országban már boldog boldogtalan coach. Lehet tényleg igazad van. De igazán jó coachból még nincs elég. Ahogy igazán jó szakértőkből is nagyon kevés van.