Biztos mindenki átélte már, amikor olyan emberben csalódott, akiben végtelenül megbízott, akire mindent rábízott. Engem sem került el korábban ez az élmény és nem keveset gondolkodtam rajta, hogyan történhetett meg. Sok idő kellett mire letisztultak a történtek és eszembe jutottak pillanatok, érzések és az a bizonyos belső hang. Nem hallgattam rájuk. Most egy ügyfelem kapta meg azt a bizonyos pofont.
Néha úgy érzem, ezek a történetek elkerülhetetlen részei az életünknek, mintha muszáj lenne, hogy az ember néha ekkora pofonokat kapjon és aztán elgondolkodjon.
Látlelet a mai napból : Cégvezető. Az az igazi. Sugárzik, magabiztos, profin kommunikál, megkérdőjelezhetetlen szakmai tudással. Gyönyörű cég, komoly szakmai hírnévvel, milliárd körüli forgalommal, nyereséggel, ahogy kell.
Miért írok mégis róluk?
Amiatt a bizonyos pofon miatt, amely menetrendszerűen nekik is megérkezett. Íme a történet.
Amikor hosszú évekig, pontosítok, több mint másfél évtizedig valakivel együtt építesz egy céget, a munkaidőd jelentős részét vele szoros munkakapcsolatban töltöd, akkor hajlamos vagy csak a felszínen gondolkodni. Elhallgattatni és nem hallani a belső hangodat. Hogy is történt?
Dolgoztok, siker sikert követ. Sorra nyeritek a tendereket, épül a cég, nő a csapat. Minden happy. Élvezed és nem látod az apró jeleket. Többet van távol az irodából, de iszonyú sokat dolgozol, észre sem veszed. Ritkulnak a mélyebb hangvételű megbeszélések köztetek. A nagy tendereket mind ő viszi, bízol benne és teljesen szabad keze van, te a hátteret viszed, ő van a fronton. A cég megy, eredmény van, te is nyugodtan végzed a saját feladataid. Idilli helyzet.
A saját ügyvezetőtársad ekkor alapítja az új cégét. Azt céget, amely jövőjét a te vevőidből, a te beszerzési kapcsolataidból építi. Elkészül a cég, amely a több mint húsz éves céged legnagyobb konkurenciája, hiszen mindent tud rólad. Ismeri a módszereidet, a rendszereidet, az árképzésedet, a legnagyobb vevőidet. Mindent tud rólad. Egyszerűen nem hiszed el, ami történik veled. Átver? Ő? Ő aki meggazdagodott, amíg együtt dolgoztatok? Akinek biztos egzisztenciája lett?
Ó igen, sőt, ha ez a pofon nem lett volna elég, kapsz még. Megtudod, hogy lementette a komplett céges szervert, minden pénzügyi és üzleti adattal, vevőinformációval, majd természetesen megpróbálja elcsábítani a legjobb embereidet is. Ez végül nem sikerül, mert a legjobbak lojálisak, veled maradnak, hisznek benned, és a lelked mélyén tudod, akik elmentek, azokért nem kár. Pótolhatók.
Még mindig van hátra valami. A folyamatban lévő ajánlatkéréseket és megrendeléseket is megpróbálja átjátszani az új cégbe. Ez a legalja. De csak hiszed, mert kisebbségi tulajdonosként, végül még megpróbál visszahívni az ügyvezetői székedből.Nincsenek szavaid sem arra ami történik.
Eltelik pár hét és a sokk után kezdesz megnyugodni. Aki elment elment, amit elvitt elvitt. Mész előre.
Szeretnéd megérteni ami történt. Miért tette? Hol hibáztál? Sehol? Mindenhol? Ahogy múlik az idő felderengenek furcsa pillanatok, de továbbra sem érted. A magyarázathoz nem elegek.
Segítek.
Gandhi egyszer azt mondta, hogy a világ kincsei elegek ahhoz, hogy kielégítsék mindenki szükségleteit, de nem elegek ahhoz, hogy kielégítsék mindenki mohóságát.
Ő mohó lett. Te meg nem voltál elég gyanakvó és nem vetted észre. Ismersz, erre is van egy idézetem. Most Máraitól.
Mindig alakulni s változtatni, odasimulni és áldozni valamit, mindig adni, amikor kapsz, mindig továbbadni, amit szereztél, így vagy úgy... Csak nem "biztonságban élni". Mindig várni vihart és a tűzvészt. S ha beköszönt a vihar és a tűzvész, nem csodálkozni és nem sopánkodni. Nyugodtan mondani: "itt van". S oltani és védekezni.
Oltsd a tüzet és építkezz. Anno nélküle kezdted. Most nélküle folytatod.
Egy öreg tanárom sokszor mondta, Csilla, az Univerzumban nem marad kiegyenlítetlen számla. Itt sem marad.
